itthonszulofoldonfiatalon@gmail.com
0642311324

Projektjeink

2017

 

1.  A projekt neve: Vállalkozz rá! konferencia

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és az Itthon Fiatalon Szülőföldön Egyesület 2017. május 24-26. között Kolozsváron szervezte meg a Vállalkozz rá! konferencia második kiadását. A találkozó elsődleges célja, hogy elősegítse az üzleti kapcsolatok kialakítását magyarországi és erdélyi fiatal vállalkozók között.

 

2.  A projekt neve: Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület működési költség

Egyesületünk 2017. évi működési költségeinek támogatására költségvetési pályázatot nyújtott be. A Támogatói döntés értelmében 900.000 Ft támogatást ítéltek meg számunkra.

 

3.  A projekt neve: Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Szabadegyetem

2017. júliusában Kisvárdán megszerveztük az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Szabadegyetemet, folytatva a korábbi évek hagyományait. A rendezvény a LESZ Feszt-tel egy időben valósult. Szabadegyetemünkön kb. 200 fiatalt vett részt a határon innen és a határon túlról is.

 

4.  A projekt neve: Vállalkozz rá! iroda

Egyesületünk 2017. évben tervezett „Vállalkozz rá” brand továbbépítésére, ennek megfelelő irodai háttér kialakítása és működtetése és ehhez kapcsolódó ifjúsági találkozók szervezése támogatására 1.000.000 Ft költségvetésű támogatást kapott a Magyar Villamos Művek Zrt.-től.

 

5.  A projekt neve: Magyarországi, Kárpátaljai és erdélyi fiatalok közös akadémiája

2017 nyarán megrendezésre került Magyarországi, Kárpátaljai és erdélyi fiatalok közös akadémiája c. rendezvény megszervezéséhez kapott támogatást, amit egy roll-up készítésére fordított.

 

6.  A projekt neve: Kárpát-medencei fiatal önkormányzati képviselők találkozója

2018. február 02-03-án megrendezésre került a Kárpát medencei fiatal önkormányzati képviselők találkozója c. rendezvény megszervezéséhez kapott támogatást, amit a rendezvény helyszínéül szolgáló terem bérlésére fordított.

 

7.  A projekt neve: Vásárosnaményi ifjúsági találkozó

Egyesületünk 2017. novemberében támogatási szerződést kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával a vásárosnaményi ifjúsági találkozó keretében a Csík zenekar fellépésének támogatására.

             


 

2018

 

 
1.  A projekt neve: Kisvárdai és kolozsvári „Vállalkozz rá!” iroda működését bemutató és népszerűsítő programok

Egyesületünk ezzel az összeggel elősegíti a Kárpát-medence fiatal magyar vállalkozóinak megmaradását, hozzájárul az ehhez szükséges események, találkozók kapcsolati hálók megvalósításához és létrejöttéhez.

 

2.  A projekt neve: Rúzsa Magdolna koncert – Máriapócs

2018. május 26-án Máriapócsra vártuk a kárpátaljai és a kelet-magyarországi fiatalokat. Az esemény programját képezte a térség fejlesztését, a fiatalok határ menti boldogulását körüljáró, a nemzeti összetartozás ügyét népszerűsítő előadások, a térség népszokásait és gasztronómiai jellegzetességeit bemutató program, valamint egy könnyűzenei koncert.

 

3.  A projekt neve: Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Ifjúsági Nyári tábor

2018. júliusában Kisvárdán megszerveztük az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Szabadegyetemet, folytatva a korábbi évek hagyományait. A rendezvény a LESZ Feszt-tel egy időben valósult. Szabadegyetemünkön kb. 200 fiatalt vett részt a határon innen és a határon túlról is, valamint ifjúsági programokat szerveztünk Szatmárnémetiben a Partiumi Magyar Napok kisérő rendezvényeként.

 

4.  A projekt neve: Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület működési költség

Egyesületünk 2018. évi működési költségeinek támogatására költségvetési pályázatot nyújtott be. A Támogatói döntés értelmében 940.000 Ft támogatást ítéltek meg számunkra.

 

5.  A projekt neve: Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Szabadegyetem

2018. júliusában Kisvárdán megszerveztük az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Szabadegyetemet, folytatva a korábbi évek hagyományait. A rendezvény a LESZ Feszt-tel egy időben valósult. Szabadegyetemünkön kb. 200 fiatalt vett részt a határon innen és a határon túlról is.

 


 

2019.

 

1. Projekt neve: Szülőföldünk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol itthon vagyunk…

  • Projektazonosító: NEA-TF-19-Ö-V-0924
  • Támogató: Miniszterelnökség – Nemzeti Együttműködési Alap
  • Támogatási összeg: 3.500.000.- Ft

A pályázat összegét adminisztrációs költségeink fedezetére, (bankköltség, közjegyzői díj, könyvelői díj, Magyar Falu Program tábla), valamint eszközbeszerzésre használtuk fel (laptopok, táblagép).

2020. februárjában sor került a székelyföldi tanulmányútra, amelyen 40 polgármester és Kiss András az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület alapítótagja, és az egyesület szimpatizánsai is részt vettek. A tanulmányi út állomásai voltak: Csíkszentmárton, Csíkszépvíz, Marosvécs. Mádéfalva, Kézdivásárhely, Úz-völgye.

2020.március 10-én Nyíregyházán egyesületünk tagsága, valamint önkéntesei részére csapatépítő tréningert valósítottunk meg.

2020.szeptemberében egyesületünk is csatlakozott a máriapócsi zarándoklathoz, amelyen Szent II. János Pál pápa útiikonjának avatójára is sor került. A zarándokok számára a projektből biztosítottuk az étkezést, valamint az imakönyveket.

 

2. Projekt neve:  Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Akadémia a Hármas Határ mentén

  • Projektazonosító: NEA-TF-19-Ö-V-0925
  • Együttműködő partner: Műhely Egyesület
  • Támogató: Miniszterelnökség – Nemzeti Együttműködési Alap
  • Támogatási összeg: 4.000.000.- Ft

2019 tavaszán az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémia kárpát-medencei jellege miatt Tatán szerveztünk egy találkozót. A rendezvényen külhoni fiatalok is részt vettek Erdélyből és Kárpátaljáról. Rendezvényünkön 57 fő vett részt. Rendezvényünkön jelen volt és előadást tartott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Dr. Rétvári Bence az EMMI államtitkára, Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Kiss András az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület alapító tagja. A projekt összegéből finanszíroztuk az ellátást.

Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémiánkat 2019-ben Géberjénben szerveztük meg szeptember 27. és 29. között. Az akadémia időtartama alatt a résztvevő fiatalok megismerkedhettek a település jellegzetességeivel, kulturális értékeivel és hagyományaival. Mind a település, mind az ifjúság számára nagyon fontos, hogy ezen értékek felszínre kerüljenek, ami a rendezvény keretein belül kiválóan megvalósult. A projektből finanszíroztuk az ellátás és a szállás költségét. Az est folyamán pedig Rúzsa Magdi adott koncertet, ami szintén kiváló kikapcsolódási és szórakozási lehetőség volt a fiatalok számára.

2020. március 6-8-a között, Székelyudvarhelyen a rendezvény során fiatal vállalkozókat szólítottunk meg, akiknek lehetőséget biztosítottunk a kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére. legfőbb célunk az volt, hogy hidakat teremtsünk köztük, és az együttműködés fontosságát hangsúlyozzuk, hiszen csapatban egyszerűbb a problémákat is megoldani. Az eseményen különböző profilú vállalkozók mutatták be cégeiket (kisebb manufaktúrától nagyobb termelőüzemekig különböző szegmensből szólítottunk meg vállalatvezetőket), felvázolva az adott iparág sajátosságait, kielemezve a kisebb és nagyobb akadályokat és ezek megoldásait.

2020. március 3-án Nyíregyházán egyesületünk tagsága, valamint önkéntesei részére csapatépítő tréningert valósítottunk meg. A jelenlévők a mindennapi munkájuk mellett a civil szféra több ágában dolgoznak.

 

3. Projekt neve:  Határtalan Önkéntes – Az önkéntesség erősítése a hármas határtérségben

Az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémiát Kisvárdán valósítottuk meg, melyen 100 fő vett részt. A rendezvény helye és dátuma: Kisvárda, 2019. július 4-6. Programsorozatunk során csatlakoztunk az immár hagyományos Kisvárdai faültetéshez is, melynek aktualitását adta, hogy a városban hatalmas károkat okozott a nyári vihar, ezért is volt kulcsfontosságú, hogy valamilyen formában tegyünk a közterek barátságosabbá tételéért.

Akadémiánk másik állomása Érpatak volt. A hagyományteremtő szándékú, hétvégénknek ideális helyszíne volt a Zsindelyes tanya, ahol 2020. január 10-11-én tartottuk eseményünket. A rendezvény keretében egyesületünkkel hasonlóan gondolkodó fiatalokat várunk egy kötetlen beszélgetésre, melyet egy hagyományos disznótorossal kötöttünk egyebe. A rendezvény fő témái voltak a környezetvédelem, ifjúsági programok, állatvédelem fenntarthatóság.

A támogatásból finanszíroztuk a kisvárdai programunk étkezésének költségét, valamint az érpataki téli akadémia étkezésének költségét is.

 

4. Projekt neve:  “Ifjúsági nyári tábor magyarországi és külhoni magyar fiatalok részére”

Az elnyert támogatásból a korábbi években is sikeresen megvalósított Nyári Táborunkat szerveztük meg 2019. július 4-7. között Kisvárdán, melyen a magyarországi és külhoni magyar fiatalok vettek részt mind Kárpátaljáról, mind Felvidékről, mind Erdélyből, Partiumból jöttek fiatalok. A rendezvény keretében a résztvevő fiatalok megismerkedhettek a város jellegzetességeivel, kulturális értékeivel, és hagyományaival, előadásokon vehettek részt, valamint az ugyanebben az időszakban megvalósuló LESZ Feszt eseményeibe kapcsolódhatnak be.

Az eseményen 205 fő vett részt. A támogatásból finanszíroztuk a LESZFESZT belépőjegyeit, valamint az utazás és a szállás költségeit is.

 

5. Projekt neve:  “Ifjúsági nyári tábor magyarországi és külhoni magyar fiatalok részére”

 

6. Projekt neve:  “Ifjúsági nyári tábor magyarországi és külhoni magyar fiatalok részére”

 

7. Projekt neve:  Őszi ifjúsági hétvége és a Porta Portya

 

8. Projekt neve:  Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Téli Akadémia

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megítélt támogatást az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Téli Akadémiához, és a hozzá kapcsolódó előtalálkozóhoz használtuk fel. A találkozó szabolcs-szatmár-bereg megyei és külhoni fiatalok részvételével zajlott, amelyen közéleti személyek is tiszteletüket tették, ezáltal közelebb hoztuk egymáshoz mind a fiatalokat, mind a döntéshozókat. Külön kiemelendő az esemény résztvevői közül Rácz Zsófia az EMMI fiatalokért felelős helyettes államtitkára, és Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Nagy Imre agrárminiszter, Dr. Hosszú József Újfehértó Város polgármestere, valamint Nagy Imre Attiláné Érpatak Község polgármestere.

A Minisztérium által megítélt összeget a rendezvényhez kapcsolódó szállásra, étkezésre, valamint a terembérletre fordítottuk.

 


 

Az egyesület 2020. évi projektjei:

 

Projekt neve:  Keresztény közéleti találkozó Pannonhalmán és Győrött

A rendezvényre 2020. szeptember 30-án és 2020. október 1-én került sor Pannonhalmán és Győrött, ahol közéleti vezetők, önkormányzati tisztségviselők és egyesületünk tagjai voltak jelen. A szabolcs-szatmár-bereg megyei küldöttséget Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntötte és fogadta, majd Bánk testvér vezette végig a csoportot a helyszínen. Ezután műhelymunkát tartottak Pannonhalmán, ahol önkormányzati együttműködéssel kapcsolatos aktuális feladatokat, kérdéseket beszéltek meg a jelenlévők.

 


 

2021. évi projektek

 

 

1. Tolna megyei konferencia

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület a Barankovics István Alapítvány támogatásának keretében 2021. október 14-15-e között Dunaföldváron rendezett egy konferenciát. Az eseményen egyesületünk tagjai mellett részt vettek előadóként kormányzati, közigazgatási, és egyházi szereplők, valamint résztvevőként önkormányzati szereplők a Kárpát-medence minden részéről (önkormányzati képviselők, polgármesterek, megyei elnökök, alelnökök és közéleti szereplők), akik Magyarország és Közép-Európa, benne a kárpát-medencei magyarság helyzetét vitatták meg.

 

2. Ezer éve együtt - Közös jövő a történelmi Beregben

 

A program keretében COVID helyzet csillapodása, és a rendezvényeink újraindítása miatt volt fontos, hogy 2021. július 19-e és 2021. augusztus 31-e között foglalkoztattunk egy fő munkavállalót, aki a projekt keretében megtartott rendezvények szervezését, és az azokhoz tartozó kreatív anyagokért, és sajtómegjelenésekért felelt. Munkavégzésének helye Nyírbátor volt, ahonnan folyamatosan koordinálta a rendezvényeket. 2021. augusztusában ifjúsági találkozót szerveztünk a Debreceni Görögkatolikus Egyházközséggel együttműködve Debrecenben.

Kaposkelecsényben 2021. szeptember 24-26. között valósult meg a Háromfalu Kulturális Fesztivál, amit Rúzsa Magdi felemelő és felejthetetlen koncertje koronázott meg, melyre nemcsak az Ung-vidékről és Bodrogközből, hanem Kassa megye távolabbi településeiről, illetve a szomszédos magyarországi régiókból is érkeztek rajongók.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség minden évben szervez egy nagykoncertet, amelyre vendégként meghív egy ismert Magyarországi együttest. 2021. szeptember 19-én vendégül láttuk az EDDA művek zenekart.  A fellépés apropóját az adta, hogy 26. alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Könnyűzenei Zenésztalálkozó. Ezzel az a szervezők célja, hogy lehetőséget nyújtsanak a kárpátaljai zenészeknek a találkozásra és arra, hogy megismertessék magukat a nagyközönséggel. Idén az EDDA művek zenekar előtt 6 kárpátaljai együttes mutatta meg a tudományát. A rendezvényen kb. 8000 fő vett részt, így, kijelenthetjük, hogy a kárpátaljai magyarságot nagy számban megmozgató, közösséget összekovácsoló programot bonyolítottunk le.

 

3. Újra együtt - Reaktivált ifjúsági élet a Kárpát – medencében

 

Egyesületünk a projekt keretében LEGO fejlesztő játékokat szerzett be, melyeket egy farkaslakai óvodának adtunk kölcsönbe. A fejlesztő játékok költségeit a projektből finanszíroztuk. A pályázatai időszakban felmerülő adminisztrációs költségek szintén jelen pályázati forrásból kerülnek finanszírozásra.

A támogatás által biztosított forrásból Nyíregyházán csapatépítő tréninget tartottunk egyesületünk tagságának és szimpatizánsainak. Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon nyírtassi ingatlanjával kapcsolatos napi működéshez tartozó egyéb költségeket is a pályázatból finanszíroznánk A támogatási összegből társpályázónk tárgyi eszközt vásárolt, mely eszközök a mindennapi munkánkat hivatottak segíteni.

A projekt keretében Egyesületünk a beregszászi 7-es iskola nagyon nehéz körülmények között lévő fiataljainak a tanítási időszakban való melegétkezésének megoldását segítette azzal, hogy az iskola fiataljai számára biztosítja az étkezéshez szükséges alapanyagot, ezáltal hozzájárulva ahhoz, hogy az ott tanuló minden gyermek, akik egy jelentős része roma származású, napi háromszori melegételhez jusson. Ezzel a lépéssel nem csak egy nemes célt támogattunk, de erősítettük Kárpátaljával való kapcsolatunkat is.

 

4. Össznemzeti rendezvénysorozat

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának keretében össznemzeti rendezvénysorozatot valósított meg, 2021. október 14-15-e között Dunaföldváron, valamint 2021. október 21-22-e között Máriapócson. A dunaföldvári eseményen részt vettek közéleti szereplők, önkormányzati szereplők, polgármesterek, elnökök, egyesületünk tagjai, akik Magyarország és a Kárpát-medence helyzetét vitatták meg.

A máriapócsi eseményen magyar és külhoni görögkatolikus, római katolikus egyházi személyek, megyei és országos közéleti vezetők, önkormányzati vezetők szerte a Kárpát-medencéből, magánszemélyek, az egyesület szimpatizánsai, valamint lengyel barátaink részvételével valósítottuk meg azt a rendezvényt, melyet Szent II. János Pál pápa máriapócsi látogatásának 30. évfordulója alkalmából szervezett az egyesület.

 

5. Szent II. János Pál pápa emlékezete Máriapócson

 

Szent II. János Pál pápa máriapócsi látogatásával nem csupán a görögkatolikus egyház, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egésze gazdagodott egy történelmi látogatása, elégtétellel, és ezért is tartottak erkölcsi megemlékezést a Nagy Pápa látogatásának 30. évfordulója alkalmából.

 

6. Ifjúsági közösségi rendezvények, akadémiák megvalósítása

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület jelen projektben két ifjúsági rendezvényt szervezett, egyet Tiszavasváriban, a másikat pedig Vásárosnaményban.

Tiszavasvári rendezvényünk ünnepélyes megnyitóval és a Tiszavasvári Mazsorett Csoport fellépésével indult 2021. július 31 – én a Szentmihály téren. A kísérőprogramok minden korosztály számára nyújtottak szórakozást, így árusok sora kínálta portékáit, de utazhattunk az időben Kádár Ferkó fotószínházával, a Barantások és íjászok, a Méhecske Játéktér, Kovács Béla fafaragó, Róka Sándorné grillázskészítő kíváncsi gyerekeket foglalkoztattak a múzeumkertben. A Zöldligetben kaptak helyet a légvárak, az arc – és csillámtetoválás, és a többször működtetett cukorágyú. Lufihajtogatók és gyerekműsor tette még színesebbé a gyerekszigetet. Az est megkoronázásaként, rajongók hadával a Találkozások Háza előtt lépett színpadra Rúzsa Magdi, aki varázslatos hangjával, dalaival és személyiségével elkápráztatott minden jelenlévőt.

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület a rendezvénysorozat második állomására, a vásárosnaményi ifjúsági hétvégére 2021. szeptember 18-19-e között, a Zoárd napi sokadalommal egyidőben került sor. Az eseményen egyesületünk tagjai és szimpatizánsai mellett kárpát-medencei fiatalok is részt vettek.

 

7. Kulturális rendezvénysorozat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület 2021. augusztusában és szeptemberében Fehérgyarmaton, Géberjénben és Kaposkelecsényben, 2021. decemberében pedig Máriapócson valósított meg egy rendezvényt, mely ifjúsági kulturális program a szatmári értékek megőrzéséről, a hagyományos falusi kulturális értékek fiatalok számára való bemutatásáról szólt.

Ezen rendezvény keretében sor került a Wellhello koncertre is, valamint a jelenlévőknek lehetősége volt a helyi értékekkel és a helyi népműveszettel, mesterségekkel is megismerkedni. 

Az eseményen több száz fő vett részt. 2021. szeptember 18-19-e között valósult meg a Háromfalu Kulturális Fesztivál, amit Rúzsa Magdi felemelő és felejthetetlen koncertje koronázott meg. A minőségi könnyűzene mellett színház, szoboravatás, kézműves vásár, hagyományőrzés, gyermeksarok, filmvetítés, sörsátor, lacikonyha is része volt a többnapos programnak a község több pontján. Az esemény során a szervezők kiemelkedő figyelmet szenteltek a térség kiváló szülöttének, II. Rákóczi Ferencnek, illetve gróf Esterházy Jánosnak, kiemelkedő felvidéki mártír politikusnak. Az érdeklődők megtekinthették az Apám Esterházy János című filmet, illetve megemlékezés és fórum is volt a mártír gróf tiszteletére.

A kulturális rendezvénysorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása által, a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül jöhetett létre, mely támogatást a rendezvénysorozat költségeire (csoportos étkezés, szállás, előadói díj, PR-Marketing) használtuk fel.

 

8. Itthon, Szülőföldön, Fiatalon ifjúsági rendezvény

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület 2021. december 17-18-a között tartotta az évzáró Itthon, Fiatalon Szülőföldön ifjúsági rendezvényt, hiszen Egyesület számára fontos a közösségi élet újraindítása, ezért ifjúsági és kulturális rendezvényt szerveztünk a nyírtassi Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Központban, valamint a Kisvárdában, a Várda Sport Hotelben. A COVID-19 világjárvány miatt 1,5 évig le voltak zárva a határok, így az igény megnőtt az értékek, hagyományok megőrzéséről szóló programokra, és az anyaországi és a külhoni magyarokat összekapcsoló programokra, eseményekre.

A rendezvény kiemelt témája volt, az ifjúságpolitika, a helyi önkormányzatok szerepe, a fiatalok szerepe az önkormányzatok világában, a keresztény értékek védelme, valamint a kárpát-medencei magyar-magyar együttműködések. Rendezvényeinkkel fontosnak tartottuk, hogy a közösségi élet újra tudjon indulni.

 

10. Vállalkozz rá! - Fenntartható jövő, fenntartható munkahely Keleten

 

2021.szeptember 24-25-e között Fenntartható jövő, fenntartható munkahely Keleten címmel konferenciát szerveztünk Kisvárdában a Várda Sporthotelben, és a Rétközi-tavi Bucka-lakban melyre elsősorban megyei, kárpát-medencei hölgy vállalkozókat hívtunk meg illetve, a térség fiatal hölgy vállalkozói mellett idősebb hölgy vállalkozók is részt vettek az önkormányzati, a vállalati és a politikai szférából, akik a fiatalokkal megosztották tapasztalatukat. Olyan közösséget szeretnénk építeni ennek a projektnek a keretében is, amelyben a tagok egymást segítve fejlődnek, és a gazdasági siker mellett fontos az innováció, és a fenntarthatóság. A rendezvény legfőbb célja a kapcsolatépítési lehetőségek biztosítása, hogy a résztvevők üzleti kapcsolatokra tehessenek szert.

 

10. Hagyományőrzés és közösségépítés Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hátrányos helyzetű térségeiben

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület szervezésével 2021. június 12-én „Fundamentális mozgások” címmel egy interaktív csapatépítő tréningen vehettek részt egyesületi tagok, valamint önkénteseink. A tréning témája az egészség megőrzés, az egészséges életmód, a mindennapi testmozgás.

Projektünk fontos eleme a székelyföldi tanulmányút, mely 2021. augusztus 23. és 27-e között volt, amelyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vezetői, országgyűlési képviselők, önkormányzati vezetők, polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők, és egyesületünk tagjai vettek részt, több mint 30-an. 2021. szeptember 12-én került megrendezésre egy ifjúsági találkozó Beregszászon. Az esemény alkalmával a jelenlévők részt vehettek az Ismerős Arcok-koncerten a beregszászi Barátság Stadionban. 2021.szeptember 18-19-e között Vásárosnaményban, a Zoárd napi sokadalom keretében ifjúsági találkozót tartottunk. Az eseményen egyesületünk tagjai és szimpatizánsai mellett kárpát-medencei fiatalok is részt vettek.

A rendezvényen számos zenekar jelent meg, és szórakoztatta a közönséget, mint Mr. Rick, vagy Nelson, Ismerős Arcok, illetve a kétnapos rendezvény fő fellépője Rúzsa Magdi volt. 2021.szeptember 26-án Nyírbogdányban ifjúsági találkozót szerveztünk. A rendezvény témája volt Európa és benne Magyarország, Közép-Európa helyzete, az Európai Unió útkeresése és a keresztény értékek, a család helyzete, valamint az előttünk álló demográfiai kihívások Európában.

A program keretében alakítottuk ki 2020. augusztusában Máriapócs a Szent II. János Pál pápa nevét viselő pihenőparkot, melynek átadására 2020. szeptember 9-én került sor.

 

 

11. Keleten is van élet: Itthon, Fiatalon, Szülőföldön

 

Egyesületünk a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatának a keretében számos programot valósított meg, amelyek célja a COVID-19 utáni közösségi újraindítás volt a határon innen és túl. 2021. áprilisában Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vezetőivel és egyesületünk tagjaival tartottunk Máriapócson megbeszélést. 2021. május 29-én „Miért ma?” címmel egy interaktív csapatépítő tréningen vehetek részt egyesületi tagok, valamint önkénteseink. A tréning témája az egészség, az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás, a mindennapi testmozgás. A tréning kiemelkedő témaköre volt az egyén mentálhigiénás állapota, az ezt befolyásoló külső és belső folyamatok, a stressz. Szó esett a stressz kezelésről, többek között a sportról, mint stresszkezelő módszerről, ami az életmódváltás alapja is.

Egyesületünk szervezésében tarpai fiatalok egy budapesti sporteseményen vettek részt 2021. 05.05-én, ahol a Tarpa Sport Club felnőtt csapata amatőr kupadöntőt játszott Dunavarsány ellen az új Hidegkúti Nándor Stadionban. Számos hátrányos helyzetű fiatal ezen eseményen tudott megismerkedni Budapest nevezetességeivel, és a nemzet fővárosának szépségével. 2021. júniusában a szabolcsi, az ungvidéki és a zempléni ifjúsággal a közös elképzelésekről tartottunk egyeztetést. 2021. júniusában Tiszadobon csapatépítő tréninget tartottunk, melybe a nagyközség vezetői is bekapcsolódtak. 2021. júliusában tábort szerveztünk Erdőbényén, amelyen ministráns fiatalok vettek részt. 2021. nyarán tábort szerveztünk Debrecenben mintegy negyven gyermeknek, a tábor témája a teremtéstörténet volt. 2021. augusztus 6-án ifjúsági találkozót szerveztünk Nyírbogáton, amelynek keretében Rúzsa Magdi is fellépett. A művésznő nagy sikerű koncertet adott, amely több ezer embert megmozgatott és közismert dalait a közönség is vele együtt énekelte. A koncert hangosítását a projektből finanszíroztuk.

A projekt keretében a fenti rendezvényeink kommunikációs tervét és az események meghívóit is a programból finanszíroztuk.

  

12. Közösségi Ház Nyírtasson

 

Az Itthon Fiatalon Szülőföldön Egyesület Nyírtasson arra a közösségi igényre reflektálva hozta létre Nyírtasson az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Házat (4522 Nyírtass, Kossuth utca 10.), hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei ifjúsági közösségeknek és szervezeteknek, valamint a külhoni fiataloknak legyen egy közösségi tere a határmenti térségben, ahol ezen közösségeknek otthona és találkozási helye legyen az anyaországban. A ház képes otthont adni kisebb rendezvényeknek, találkozóknak és egyben egyesületünk adminisztrációs ügyeinek helyet adó irodahelységek is megtalálhatóak benne.

 

12.1 Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap 2020:

pályázati kód: FCA-KP-1-2020/1-001074 – 5.986.403 Ft

A Magyar Falu program keretein belül megvásároltuk a 4522 Nyírtass, Kossuth utca 10. szám alatt lévő ingatlant, majd a program keretében megvalósult a tetőfedés teljes cseréje. A tetőt korcolt acéllemez fedésre cseréltük, a csatornarendszerrel együtt. A kültéri nyílászárók egy része is megújult. Az elektromos hálózatot a kor igényeinek megfelelően korszerűsítettük.

 

12.2 Civil és Nonprofit szervezetek támogatása:

pályázati kód: CNP-KP-1-2021/1-000045 – 20.000.000 Ft

A Miniszterelnökség támogatása által a fejlesztés keretében megvalósult az épület teljes belső felújítása. A külső homlokzat kőzetgyapot szigetelést kapott, ezáltal javítva az energetikai tulajdonságait az épületnek. A víz és szennyvízhálózat teljes cseréje megvalósult, illetve az épület fűtése új kondenzációs kazánnal bővült. A teljes felújításnak hála az épület teljesen megújult, XXI. századi külsőt kapott, mely az utcának is egy üde színfoltja lett.

 

12.3 Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap 2021:

pályázati kód: FCA-KP-1-2021/1-001102 – 4.804.634 Ft

A program keretében a meglévő pincét teljesen felújítottuk. Új utcafronti kerítést (elektromos tolóajtó és kiskapu) alakítottunk ki színes kerítéselem alkalmazásával. Az udvaron új parkolókat alakítottunk ki.

Az irodával nem titkolt célunk volt, hogy mind az adminisztratív tevékenységnek, mind a kárpát-medencei közösségszervező rendezvényeknek legyen egy helyszíne, ahol egyesületünk kisebb találkozókat, megbeszéléseket tud folytatni, de egyben az egész közösség Nyírtass civil élete számára is egy stabil, segítő pont tud lenni. Nyírtasshoz közel van a kárpátaljai, a felvidéki és a partiumi határ, a Nyíregyháza és a Kisvárda közötti útra esik, a megye minden részéről könnyen megközelíthető, egyben ad egyfajta kistelepülési, vidéki hangulatot, ezért is itt kívántuk megvalósítani projektünket.

 


 

2022. évi projektek

 

1. Itthon, Fiatalon, Szülőföldön: Ifjúság- és közösségfejlesztés az IFSZ Házból kiindulva a Kárpát-medencében

 

2022. augusztus 27-28 között XXV. alkalommal szervezte meg a Tövisháti Napok rendezvényét Szilágycsehben. Ennek keretében tudományos előadásokkal, hagyományőrző tevékenységekkel, gyerek- és ifjúsági programokkal, helyi zenekarok által teremtett jó hangulattal vártuk az érdeklődőket. A rendezvény záró akkordja jelen támogatásnak köszönhetően az Exotic Együttes koncertje volt. A támogatásból a rendezvényekhez kapcsolódó rendezvényszervezési költségeket, PR, Marketing költségeket, az eseményünkön felmerülő előadói díjat és a tréning költségeit finanszíroztuk. 2022. augusztus 21-én Szamoskéren „Környezeti fenntarthatóság” címmel egy interaktív csapatépítő tréningen vehettek részt az egyesületi tagok, valamint önkénteseink. A tréning témája a fenntartható fejlődés és a fenntarthatóságra nevelés gyakorlata a mindennapi életünk és munkánk során.

A program keretében 2022. október 1-jén, Máriapócs Nemzeti Kegyhelyen került sor a bazilita harmadrend búcsújára, mely kiemelt lehetőség volt számunkra egy találkozó megszervezésére egyesületünk tagjai és a bazilita harmadrendi közösség között, melynek fő témája a generációk közötti együttműködés és párbeszéd volt, hisz nagyon fontos az egymástól való tanulás és az idősebb honfitársaink által megjelenített értékek továbbadása.

A megvalósított programok költségeinek finanszírozása mellett a projekt segítségével irodánk fenntartási, üzemeltetési költségeinek egy részét is fedezni tudtuk – úgy mint az adminisztrációs és banki költségek, az egyesület irodájának rezsiköltsége és biztosításának költsége, valamint udvar és kertgondozáshoz szükséges eszközöket (seprű, lapát, ásó, gereblye, kapa, metszőolló, fűnyíró) is be tudtunk szerezni – mely kiemelten fontos számunkra, hiszen irodánk közösségi események színtere, megteremti azt a helyet, ahol egyesületünk céljai meg tudnak valósulni, s ennek további működtetése jelen válság idején is kiemelten fontos.

 

2. Fedezd fel újra identitásod! - A kincses várostól Szatmár elrejtett értékeiig

 

„Esélyegyenlőség a civil életben” címmel egy interaktív csapatépítő tréningen vehetek részt egyesületi tagok, valamint önkénteseink. A tréning témája az esélyegyenlőség, mint általános alapelv, a mindennapi életünk és munkánk során.

A projekt egy részéből a Nyírtasson működő irodánk fenntartását és adminisztrációs költségeit finanszíroztuk. Szerveztünk egy hagyományos adventi évzáró eseményt Máriapócson, továbbá 2023. februárjában egy téli rendezvényt, amely a vidéki élethez kapcsolódó téli gasztronómiai szokásokat mutatta be. Partnerünk magyarországi és erdélyi fiatalok részére egy 3 napos tábort szervezett Kalotaszentkirályon, ami közvetett módon a magyarországi és erdélyi magyar társadalom fejlesztéséhez járult hozzá.

Az esemény célja a közösségszervezés, tapasztalatátadás, közösségi munka és a társadalmi felelősségvállalással járó munka szépségének átadása volt. E tábor megszervezésével szerették volna megmutatni a magyar fiataloknak, hogy, miért is jó közösségben tevékenykedni és egy közösséghez tartozni. Ennek érdekében, a szervező csapattal különböző játékok, meghívottak tapasztalatai alapján illetve szakmai workshopok által próbálták átadni a közösség építéshez szükséges módszereket és eszközöket.

 

3. Az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház működése, valamint Rúzsa Magdi koncert a Bereg szívében, Vásárosnaményban - a szervezet tevékenységének és programjainak támogatása

 

A projekt keretében 2022. július 17-én Vásárosnaményban került megrendezésre a Rúzsa Magdi koncert, melynek az előadói díját a projektből finanszíroztuk, valamint a Vásárosnaményban megrendezésre került Itthon, Fiatalon, Szülőföldön nyári tábor költségeit is részben a projektből álltuk. Az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház működési költségeinek is egy részét a pályázatból finanszíroztuk, továbbá a 2022. július 25. és 2022. július 29. között Mogyoróskán megvalósuló ifjúsági rendezvény költségeit is, melyen 30 fő vett részt.

 

4. Bevonó, avagy a fiatalok aktivizálása

 

A projekt keretében 2023. március 25-én került megrendezésre programunk a szabolcsveresmarti Rétközi-tónál. A rendezvény során elsősorban a fiatalok képzését, informálását helyeztük előtérbe, hiszen szeretnénk, ha aktívak lennének a saját közösségeiken belül. Fontos, hogy felelős állampolgárokká váljanak, érdekeljék őket a közügyek. „Most a vidék jön” címmel szerveztünk programot, és valóban a vidék, a falusi élet, az agrárium értékei álltak a rendezvény fókuszában, hiszen a falvaknak népességmegtartó képessége attól függ, képesek lesznek-e megtartani a népességüket. A szójáték annyit jelent, minden olyan közszolgáltatást, munkahelyeket és egyéb lehetőségeket, amit városon elérnek a fiatalok, elérhetővé kell tenni a falvakban is azért, hogy vonzó legyen a vidéki életforma számukra.

 

5. Barankovics István Alapítvány támogatása

Támogatás összege: 500.000, -Ft

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület a Barankovics István Alapítvány támogatásának keretében egy kétnapos konferenciát valósított meg 2022. február 24-25-e között Miskolcon, melynek témája az önkormányzatiság, keresztény értékek képviselete az önkormányzatokban, a kárpát-medencei önkormányzati együttműködés az egyházak és az önkormányzatok közötti kapcsolat erősítése a magyar társadalom jóléte.

Az eseményen részt vettek egyesületünk tagjai és szimpatizánsai, közéleti szereplők, egyházi személyiségek és önkormányzati szereplők, polgármesterek, helyi képviselők, elnökök, akik megvitatták Magyarország helyzetét, valamint benne az önkormányzatiság helyzetét.

 

6. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat támogatása

Támogatási összeg: 200.000 Ft

Válságok és kihívások korában is a közösségekben rejlik az erő” - ez volt a mottója eseményünk máriapócsi blokkjának, melyet 2022. október 28-án szerveztünk meg a Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat támogatásának köszönhetően, melyben társszervezőnk volt a Hierotheosz Egyesület. Az esemény helyszínének a máriapócsi Emmanuel Zarándokház adott otthont. Az esemény második blokkjára 2022. november 3-án került sor a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

 

7. Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Akadémia

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület számára kiemelten fontos az anyaországi és külhoni fiatalok, közéleti vezetők, valamint egyházi vezetők közötti híd és találkozási pontok megteremtése. 2022. május 13-14. között egyesületünk megszervezte az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémiát, amelyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, kárpátaljai és partiumi fiatalok, közéleti vezetők, és ifjúságügyi szakemberek vettek részt, mellyel a célunk a jövő generációja, és a döntéshozók közötti párbeszéd megteremtése. A rendezvény helyszíne Kisvárda volt, melyen 80 fő vett részt, és több napot ölelt fel.

 

8. Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Akadémiasorozat

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület számára kiemelten fontos az anyaországi és külhoni fiatalok, közéleti vezetők, valamint egyházi vezetők közötti híd és találkozási pontok megteremtése. 2022. május 13-14. között egyesületünk megszervezte a programban vállalt rendezvénysorozat, az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémia első eseményét, amelyen szabolcs-szatmár-bereg megyei, kárpátaljai és partiumi fiatalok, közéleti vezetők és ifjúságügyi szakemberek vettek részt, mellyel a célunk a jövő generációja, és a döntéshozók közötti párbeszéd megteremtése. A rendezvény helyszíne Kisvárda volt, melyen 80 fő vett részt, és több napot ölelt fel.

2022. július 14-17. között egyesületünk megszervezte az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Akadémia következő állomását, mely a már hagyományosnak tekinthető nyári táborunk is volt egyben. A rendezvény helyszíne a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros, a Bereg szíve, Vásárosnamény volt, az ifjúsági tábor összekötésre került a térség legnagyobb seregszemléjével, a Bergengócia Fesztivállal.

 

 


 

2023. évi projektek

 

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület számára fontos célkitűzés, hogy a közösségi rendezvények szervezésével a helyi és határmenti települések együttműködését Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében, a szomszédos Kárpátalján, Erdély-Partiumban és a Felvidéken. Fontos számunkra, hogy a határ minden oldalán értékes programokat szervezzünk, ezzel erősítve a magyar-külhoni magyar kapcsolatokat és a szomszédos régiók együttműködését.

 

Ezek szellemében a 2023. évben megvalósított projektjeink a következők:

 

1.) NEAO-KP-1-2023/8-000522: Itthon, Fiatalon, Szülőföldön: Keresztény értékeink nyomában a Kárpát-medencében és az Örök Városban

Támogatás összege: 3.375.000 Ft

 A projekt keretében egyesületünk működési feltételeinek biztosítása érdekében Nyírtasson egy közösségi teret hoztunk létre, mely otthont ad Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei ifjúsági közösségeknek, munkahelyet teremt és ennek a helynek fenntartási, karbantartási és eszközfejelesztési költségeit finanszíroztuk. Kiemelten fontosnak tartjuk a keresztény értékek bemutatását, a fiatalok segítését, ezért szerveztünk a projekt keretében egyesületünk meghatározó támogatói, tagjai, szimpatizánsai számára egy zarándoklatot az egyetemes és magyar kereszténység szent helyeire, melynek helyszínei: Csíksomlyó és Máriapócs.

2023. november 30. - december 3. között került sor Csíkszék és a Gyimesek kb. 30 fős zarándokcsoportjának testvérvárosi látogatására Máriapócson és a térségben. A támogatásból az étkeztetést és szállást finanszíroztuk.

2024. február 29-e és március 3-a között megvalósult egy székelyföldi látogatás, amelyen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és Máriapócs delegációja vett részt.

A látogatásra Nemzeti Kegyhelyünk Máriapócs Város és Csíkszereda-Csíksomlyó testvérvárosi, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és Hargita megye közötti kapcsolat jegyében került sor.

 

2.) NEAO-KP-1-2023/8-000523: Fedezd fel újra identitásod! - Itthon, Szülőföldön, Fiatalon: Közösségépítés és ifjúságszervezés a XXI. Században

Támogatás összege: 3.375.000 Ft

Társpályázó: Pro Identitas Egyesület

A projekt egy részéből a Nyírtasson működő irodánk fenntartását és adminisztrációs költségeit finanszíroztuk. A projekt másik részéből 2 ifjúsági rendezvényünkre is biztosítottuk az ellátást és fotódokumentáció készítését 2023. december 14-én az évvégi Adománygyűjtési estünkön Máriapócson és a 2023. február 9-10. között Pócspetriben szervezett Téli hétvége eseményünkön.

A Pro Identitas Egyesület célja szülőföldön való boldogulás, fennmaradás támogatása a magyarságtudat erősítése. A szervezet közérdekű céljainak megvalósításához, a biztonságos működéshez elengedhetetlen egy bizonyos anyagi háttér megteremtése.  A támogatott összegből egy munkatársuk havi bérét fedezték, aki pályázatokkal, pályázati lehetőségek felkutatásával foglalkozott. A 2023-as évben számos ifjúsági rendezvényt bonyolított le az egyesület. A megannyi program, esemény létrejöttét autóhasználat nélkül nem lehetne gördülékennyé tenni, éppen ezért a támogatásból üzemanyag költségeket is fedeztek az év folyamán, mindemellett vidékre is hetente járnak, hogy partnereikkel tartsák a kapcsolatot, közösséget építsenek és közös eseményeket valósítsanak meg.

 

3.) NEAE-KP-1-2023/1-000083: Az egyesület által fenntartott Hármashatár iroda működési költségeinek biztosítása, valamint Rúzsa Magdi koncert Nyíregyházán" - a szervezet programjainak és tevékenységének támogatása

Támogatás összege: 7.000.000 Ft

 A projekt keretében 2023. szeptember 16-án Nyíregyházán került megrendezésre a Rúzsa Magdi koncert a nyíregyházi Tirpák Fesztivál keretében, melynek az előadói díját a projektből finanszíroztuk. Az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház működési költségeinek is egy részét (közüzemi számlák, adminisztráció költség, banki költség) a pályázatból finanszíroztuk.

 

 

4.) IFJ-GY-22-A-0220: „Bevonó, avagy a fiatalok aktivizálása”

Helyszín: Rétközi-tó, Szabolcsveresmart

Támogatás összege: 500.000 Ft

A projekt keretében 2023. március 25-én került megrendezésre programunk a szabolcsveresmarti Rétközi-tónál. A rendezvény során elsősorban a fiatalok képzését, informálását helyeztük előtérbe, hiszen szeretnénk, ha aktívak lennének a saját közösségeiken belül. Fontos, hogy felelős állampolgárokká váljanak, érdekeljék őket a közügyek. „Most a vidék jön” címmel szerveztünk programot, és valóban a vidék, a falusi élet, az agrárium értékei álltak a rendezvény fókuszában, hiszen a falvaknak népességmegtartó képessége attól függ, képesek lesznek-e megtartani a népességüket. A szójáték annyit jelent, minden olyan közszolgáltatást, munkahelyeket és egyéb lehetőségeket, amit városon elérnek a fiatalok, elérhetővé kell tenni a falvakban is azért, hogy vonzó legyen a vidéki életforma számukra.

 

5.) BIA

Támogatás összege: 500.000, -Ft

Támogatott 2023. augusztus 11-én kelt pályázatában támogatási kérelemmel fordult a Barankovics István Alapítványhoz, amelyben „Kárpát-medencei fiatalokat és önkormányzati vezetőket megszólító konferencia” Rendezvény szervezésére 500.000.-, azaz ötszázezer forint összegű támogatást kért. 1.2. A BIA elnöke saját hatáskörénél fogva úgy határozott, hogy Támogató Támogatott részére a Rendezvény költségeire 500.000.-, azaz ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A pályázatból a 2023. december 14-ei Jótékonysági eseményünket finanszíroztuk, amely Máriapócson valósult meg.

 

6.) Támogató: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat

Támogatási összeg: 120.000 Ft

A projekt keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat támogatásával megrendezésre került 2023. november 24-én Vásárosnaményban egy ifjúsági fórum.

2023. november 30-a és december 3-a között az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő Csíkszereda (Csíksomlyó) és Máriapócs közötti testvérvárosi kapcsolat és Máriapócs várossá válásának 30. évfordulójának apropóján ellátogatott Csíkszék és a Gyimesek zarándokcsoportja Máriapócsra és térségébe. A látogatás célja a két térség Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye és Csíkszék, valamint a két Nemzeti Kegyhely Máriapócs és Csíksomlyó lelki kapcsolatának elmélyítése volt és a jövő nemzedékének Máriapócs megismertetése.

November 30-án kezdődött rendezvény sorozatunk Baktalórántházán, ahol Dr. Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes is jelen volt és egy ebéddel kezdődött az esemény, majd november 30-án Máriapócson, a Kossuth-téri kereszt felszentelési ünnepség keretében adták át a megújult 8 keresztet, amely annak a szimbóluma volt, hogy számunkra a 21. század jövőt formáló értéke a kereszténység és ez nekünk fiataloknak is fontos.

Másnap rendezvényre már megérkeztek a csíki zarándokok köztük számos fiatal és ekkor ünnepelte Máriapócs is szülinapját, a jövő nemzedékben való hit szellemében.

Sor került a csíki, szatmári és térségbeli, szabolcsi termékek bemutatójára a találkozás keretein belül, mely szintén azt mutatta, hogy hagyományainkat a fiatal termelők is továbbadják.

 

7.) NEAE-KP-1-2023/1-000082: Napelemes rendszer telepítésének megvalósítása az egyesület közösségi épületében

Támogatás összege: 8.000.000 Ft

A pályázat keretében az egyesület Nyírtasson elhelyezkedő közösségi épületére az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Házra telepített napelemes rendszert, melynek célja a költséghatékonyság és a környezettudatosság figyelembevétele volt.

2023. szeptember 8-án Nyírtasson került megrendezésre az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Ház napelemes rendszerének és filagóriájának ünnepélyes átadása.

 

8.) Baktalórántháza és Térsége LEADER Egyesület - Helyi és térségi

rendezvények támogatása című, VP6-19.2.1.-9-3-17 kódszámú „Örökségünk őrei –

identitásunk, mesterségeink és népi kultúránk megélése és továbbadása”

Támogatás összege: 2.978.912 Ft

Rendezvényeink alkalmával egy találkozó során vendégül látjuk a helyi civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak vezetőit, tisztségviselőit, tagjait, ahol lehetőséget adunk bemutatkozásra, egy közös találkozó alkalmával feltárjuk a térség turisztikai, kulturális és gazdasági együttműködés lehetőségeit. Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület számár kiemelt jelentőségű, hogy a kulturális, hagyományőrző, településfejlesztési és egyéb tevékenységet végző szervezetek számát növelje a térségben, valamint szorgalmazza az önkéntes kezdeményezéseket, annak elterjesztésében, a térség szereplőinek felkészítésében fontos szerepet vállaljon, mellyel elősegíthetjük a generációk közötti együttműködést, a helyi értékek továbbadását. A pályázat keretében 2 rendezvény valósult meg: 2023. szeptember 8-án Nyírtasson került megrendezésre „Örökségünk őrei – identitásunk, mesterségeink és népi kultúránk című rendezvényünk megélése és továbbadása” című rendezvényünk.

 

Az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület szervezésében Baktalórántházán valósult meg 2023. november 30-án Baktalórántháza és Térsége LEADER Egyesület - Helyi és térségi rendezvények támogatása című, VP6-19.2.1.-9-3-17 kódszámú „Örökségünk őrei – identitásunk, mesterségeink és népi kultúránk megélése és továbbadása” című rendezvényünk.

Az eseményen sor került egy kerekasztal beszélgetésre, melynek fő célja a civil szervezetben való tevékenykedés fontosságának hangsúlyozása és az értékteremtő közösségek munkásságának megismertetése volt.


GYIA Szabolcs szrt baravnkovics mvm eem nka ert nea Magyar Falu Program